
2025. november BLOG
2025. november 18.
Kicseréltem a fürdőszobaszekrényt a mosdókagyló alatt. Az előzőnek nem volt lába, maga a bútorlap ért le a csempéig. Mondanom sem kell, hogy az évek és a víz megtette hatását, már nagyon csúnya volt.
Korábban az OBI-ban mászkálva láttam egy hasonló szekrényt de annyi újítással, hogy már volt négy fém lába, azon állt. A magasság, szélesség, stb minden stimmelt, hogy be tudjam tenni a már meglévő mosdókagyló alá. A legnehezebb a szekrény összeszerelése volt, mert lapokban vásároltam meg. A sarokszelepekről le kellett csavarnom a csatlakozókat, valamint a szennyvízbekötést is meg kellett bontanom hogy le tudjam emelni a mosdókagylót. Ezek zökkenőmentesen mentek.
A szekrény mögött csúnya volt a fal így azt vízkőoldóval letakarítottam. Itt vétettem egy kis "hibát". A sarokszelepeket is megtakarítottam. Erre akkor jöttem rá amikor már mindent összeszereltem és minden pászolt is. A sarokszelepek enyhén csepegtek a tekerőnél. Szépek lettek de a vízkőoldó gondolom kimosta a dzsuvát ami tömített is vagy pedig az, 10+ év után valaki elzárta és kinyitotta őket.
Csak úgy nem akartam nekiugrani a sarokszelep cserének, mert az egy veszélyes terep is lehet. Beletörhet a "falba" amikor megpróbálom kicsavarni, stb. Így inkább a türelmet választottam, főleg, hogy a csepegés tényleg enyhe volt: egy nap alatt kb. 10 csepp. Tettem alájuk egy edényt. Kb. egy hét alatt el is állt. Úgyhogy így marad.