Téli út
Sensei

Sensei (76)

40 év körüli fiatalember, 2 gyermekes családapa

Festés

Egy hete már csak a festésre gondolok. Eljött az ideje, hogy kifessem az étkezőt. Hát nem akar egyszerűen megvalósulni de szerencsére már a finisben vagyok. Amikor ideköltöztünk ez egy teljesen lelambériázott szoba volt. Pár évig tűrtük, utána leszedtük az egészet és hát kb. újra kellett vakolni a plafont és a falak jó néhány részét is. Akkor megtettük amit tudtunk. Majd a covid után festettem ki és most megint eljött az ideje, hogy alaposan kifessem.

Tovább...

Kirándulás - Tiszadob, Mád, Mezőzombor

Újabb kirándulás esett meg velünk. Egy hétvégén felkerekedtünk és meglátogattuk Tiszadobon az Andrássy-kastélyt, onnan a pontonhídon keresztül felmentünk a 37-es útra, hogy meghallgassuk a zenélő utat. Szerencsen keresztül eljutottunk Mádra ahol megebédeltünk, majd Mezőzomboron megnéztük a MiniaTour kiállítást. Hazafelé pedig Tokajban fagyiztunk egyet.

Tovább...

Üvegvisszaváltás te csodás

Egy éve megy élesben az új üvegvisszaváltási rendszer. Ez mit is takar? A lényeg, hogy kb. minden forgalomba hozott üvegre, flakonra, alu dobozra bevezettek egy 50 Ft-os betétdíjat amit vásárláskor az áron felül még ki kell fizetni. Később ha visszavisszük ezeket a flakonokat akkor visszakapjuk a pénzt utalvány vagy átutalás formájában. Ez eddig elég barátinak hangzik de nem minden arany ami fénylik.

Tovább...

2025. június BLOG

2025. június 28. Szombat

Az idei uborkaszezont ezennel megnyitom! Még a feléig sem nőtte be az uborka a lugast de már lehet szedni. Sok virág van rajta és szerencsére uborka is nő rajta. Minden este alaposan meglocsolom és még friss kapor is van a kertben. Az első adag 3 üveggel lett!

   
Tovább...

Tanév végi kirándulás

A feleségem imád programokat szervezni, így a tanév után egyből elő is állt egy ötlettel, hogy hova menjünk: Vizsoly, Boldogkőváralja, Hernádcéce. Vizsolyban van egy híres biblia és mézmúzeum, Boldogkőváralján van egy vár és a Castrum Boldua étterem, Hernádcécén pedig egy távoli rokon gondozásra váró sírja. Helyileg ezek kb. egy kupacban vannak, így csak el kell jutni odáig.

Tovább...

Nintendo Switch 2 - vegyem vagy ne vegyem?

Kb. 6 éve vagyok boldog tulajdonosa egy Nintendo Switchnek. Nem sokat használom, de amikor igen, akkor nagyon élvezem. Tudok játszani TV-n, de akár kézben tartva a kanapén is. Nagyon élvezetes a kanapé sarkába beülni és Diablózni egy kicsit, esetleg Marióval ugrálni egy kicsit, vagy Minecraftban bóklászni. Már 2019-ben is rebesgették, hogy jön valami másik verzió, de az igazi utódra mostanáig kellett várni. Kicsit erről szeretnék most hangosan gondolkodni.

Tovább...

Palántázás 2025

Már megint kert a téma, mert a többit kb. lerendezem a BLOG-ban. Időben kicsit megkésve, de az időjáráshoz képest egyáltalán nem, vasárnap megtörtént a palántázás. Bizonytalan volt, mert esőt és hűvös időt jósoltak vasárnapra, de ez nem jött be, úgyhogy reggel elszaladtam a piacra beszerezni a palántokat, majd földbe is tettem őket

Tovább...

2025. május BLOG

2025. május 25. Vasárnap

Ma van/volt gyereknap. Igazából most semmi extrát nem csináltunk, mert az elmúlt napok alapból eléggé intenzívek voltak és dolog is akadt a ház körül. A feleségem sütött egy epertortát a gyerekeknek ami nagy sikert aratott.

Tovább...

Kerti helyzetjelentés

Attól, hogy ritkábban írok róla még ugyanúgy csinálom/csináljuk a kertet. Most ért abba a fázisba, hogy úgy ahogy rendben vannak a vetemények, így gondoltam írok már egy helyzetjelentést az utókornak.

Tovább...

Zemplén Kalandpark (Sátoraljaújhely)

A feleségem már régóta tervezi, hogy menjünk el a Zemplén Kalandparkba mert ott sok látnivaló és élmény vár ránk. Május első hosszú hétvégéjén el is mentünk. Május 1. csütörtök volt, akkor a kertet rendeztük, így péntekre esett a választás, hogy elkerüljük a hétvégi tömeget. Sajnos ez másoknak is eszébe jutott!

Tovább...