Betegségek hónapja

A január nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Nehéz volt elkezdeni az új évet, jól esett a két hét pihenés. Egy hét munka után pedig felült az egész család a betegségvonatra.

Kezdődött a kislányommal. A szombati ledolgozó munkanapra rosszul lett, orvoshoz menni persze nem tudtunk. Reméltem, hogy kihevei hétfőig de nem így történt. Hétfő reggel elmentünk az orvoshoz, szerencsére később kezdődött a napom így el tudtam vinni én. Nem kapott semmi orvosságot, de a korára hivatkozva kértek egy labort. A dokitól elmentünk a laborba ahol két hétre akartak adni időpontot de meggyőztem őket, hogy keressenek már egy kicsit korábbit így lett egy másnapi időpont. Másnap vérvétel, délutánra már van is eredmény. Szerdán hívom a dokit, hogy mit lát rajta meg, hogy küldjön még igazolást, mert rosszul küldték ki elsőnek. A lényeg, hogy nem volt baj a kislány pihent egy hetet. 

A következő héten a kisfiam kezdte el fájlalni a torkát. Kedd reggelre láza is volt, úgyhogy megint irány az orvos (ez már szabadnap lett). Ugyanaz a helyzet: valami vírus, pihenjen egy hetet. Közben hallani a híreket, hogy a helyi általános suli (700+ fő) 50% feletti hiányzást produkál. Nem is csoda, mert rengetegen vannak bezsúfolva, kis helyre. 

Hétvégére a feleségem is lázas lett neki is ment három nap pihi. Én péntekre lettem rosszul, hétfőn még bementem a suliba, hogy megpróbálom a napot de délután inkább elmentem a dokihoz. Ez a hét nekem is itthoni pihivel telt. Két éjszakát átizzadtam, mintha egy vödör vizet rámöntöttek volna, utána jöttek a köhögős napok. Most már alakulok, de a köhögés megmarad egy kicsit. Hétfőn már kezdek. 

A gyerekeknek nem kellett orvosság de vitaminokat és a tünetek enyhítésére azért kaptak dolgokat. Nekem és a feleségemnek már antibiotikum is kellett, ahhoz illik probiotikum, köptető, orrspray. Hát az árakról nem tudok jót mondani, ha összeadnám ezt a néhány dolgot akkor 15K felett lennénk. Elképesztő árak vannak a gyógyszertárakban.

Úgyhogy a január nekünk sajnos a betegségről szólt!

Utoljára frissítve: 2026. január 31.

Sensei

40 év körüli fiatalember, 2 gyermekes családapa