
Őszi szünet 2025
Próbálok úgy tenni mintha csak őszi szünetről térnék vissza, pedig jóval nagyobb kihagyás történt. Úgyhogy ez egy inkognitó bejegyzés lesz amit őszi szüneti beszámolónak álcázok de igazából szó lesz benne sok minden másról is.

Visszanéztem és júliusban még aktív voltam, akkor írtam a festésről. Utána több dolog is történt:
Keresztelő
Sógoromék megkértek minket, hogy feleségemmel legyünk gyermekük keresztszülei. Feleségem kapott is az alkalmon, hogy akkor ők meg legyenek a mi gyermekeink keresztszülei. Úgyhogy ez ilyen keresztbeszülőség is lett! Nálunk volt egy kisebb banzáj, kb. 14 emberre rendeltünk kaját is. Jó volt.
Nyaralás
Idén Egerbe mentünk el nyaralni. Vagyis ott volt a szálás és onnan mentünk a világba. Volt egy egri napunk amikor megnéztük a helyi híres templomot, csillagvizsgálót, minaretet, majd ettünk a helyi középkori étteremben (Excalibur) ahol többet nem fogunk, mert rosszul éreztem magam utána.
Volt egy szilvásváradi nap ahol felkutyagoltunk a kilátóba körülnézni, de előtte meglátogattuk a kínzó múzeumot. Szilvásváradon megebédeltünk (Csobogó étterem) ahol a kajával nem volt probléma de a kiszolgálással annál inkább. Itt mentünk egy kört a kisvasúttal, megnéztük a Szalajka-patakot és az ősember barlangját.
Volt egy Kékestetős nap. A kis Wagon R+ megszenvedett, de felvitt minket a csúcsra. Szép kilátást néztünk, valamint felmentünk az adótoronyba is körülnézni. Hazafelé jövet bementünk az Oxygen Adrenalin Parkba ahol elverünk egy csomó pénzt és jól éreztük magunkat.
Új autó
Mikor hazaértünk a nyaralásból kb. egyből mehettünk az új autónkért. Sokat dolgoztunk azért, hogy ez összejöjjön. Egy ideje már felmerült az igény, hogy kellene egy nagyobb és modernebb autó. A legfontosabb kritérium a klíma volt, de az új autókban ez már alapfelszerelés, mint ahogy a gombnyomásra működő központi zár, ablak, stb. Suzukival meg voltunk/vagyunk elégedve, ezért egy S-Crossra esett a választás. Eddig nagyon szuper és jó minden.

Kerti dolgok
A kertben is alakultak a dolgok. Az uborka nagyon jól termett, kb. 40-50 üveggel be tudtunk rakni. A paradicsom és paprika is jól szerepelt, kétszer is tartósítottunk lecsót és sűrített paradicsomot. A csemege kukoricából legalább háromszor főztünk amikor még zsenge volt és a krumpli is jól szerepelt, bővel elég lesz tavaszig. A szokásos helyen voltunk almát szedni, ami még mindig jobban megéri mint kilónként vásárolni a szupermarketben. Fát is vettünk télire, azt szépen elpakoltuk. Lehet, hogy nem kerül idén sorra de akkor legalább tökéletesen kiszárad jövőre. Még mindig van tűzifa a három évvel ezelőtti rendelésünkből, azt akarom először felhasználni.
Egyebek
Sok minden más is történt az elmúlt hónapokban. A teljesség igénye nélkül:
- Idén is ellátogattunk Debrecenbe a vidámparkba, ahol sok mindent kipróbáltunk.
- Fogorvoshoz is eljártam, szerencsére rendben vannak a fogaim.
- A garázst át kellett alakítani, hogy az új autó beférjen.
- Szülinapokat ünnepeltünk.
- Szeptemberben mindenkinek megint elkezdődött az iskola.
- Voltunk a Hortobágyon.
- A Wagon R-ren kicseréltem a gumikat négy évszakosra, az S-Crosson pedig télire.
- Favágó és Halloween parti is volt az őszi szünet alatt.
Hát itt tartunk most, remélem most már rendszeresebben fogok ide írni.















